Szeretem a százas listákat.
Szeretem mert az író(ka)t sallang nélküli, rövid összefoglalásra készteti azzal kapcsolatban, hogy miért is tartja jónak a tárgyat képző játékokat.
Most is fut egy ilyen, amit néhány általam közvetlenül és közvetve ismert játékos hozott össze, közösen. Kicsit (nagyon?) elkommunikálták a dolgot, így ahelyett, hogy a játékokról lenne szó a hozzászólásokban, a fő téma sajnos inkább a sorrend kritizálása.
A lényeg, hogy meghozták a kedvemet egy hasonló top chart összeállításhoz és csak úgy próbaképpen egy excel táblázatban pár perc alatt sikerült is összeírnom 80 címet. Ha listát csinálok belőlük, akkor semmiképp sem fogom legjobb játékoknak hívni őket, inkább kényszerűen rangsorolt, személyes kedvenceknek, hisz' egész játékfajták hiányoznak közülük, például az fps, amit nem igazán szívlelek, ha nem Half-life.
Persze itt a blog rejtekében talán egyetlen GTA rajongó verőlegény sem fog megsértődni azon, hogy a kedvencükkel még csak köszönőviszonyban sem vagyok, miközben számukra teljesen ismeretlen C64-es vagy árkád őskövületek előtt szalutálok. :)
Amolyan emlékkönyv szerűségnek viszont kifejezetten jó lesz, kivonatnak arról, hogy mivel is játszottam egynél többször az utóbbi, bő 25 évben.
Meg arra, hogy nagyjából lefagyasszon minden böngészőt, a belinkelt képek mennyisége miatt.
Az utolsó 100 komment: