A hazai videojátékos közösségre és annak - játékértékelő - vitáira tekintve, a legtöbbször nagyon - vagy inkább túlságosan - ismerős viselkedésmintákkal találkozik az ember.

Elég csak saját magamra gondolnom, amikor az "alig-játékkal" vagy általa előrevetítettnek tekintett sötét jövőképpel szemben írom le negatív véleményemet; illetve arra, amikor egy-egy vitában arról beszéltem, hogy egy tíz éves játék valamelyik eleme, jellemzője többet ér, mint annak jelenkori, lebutult folytatása.

Csak ez alapján bátran kijelenthető, hogy konzervatív videojátékos vagyok.

Nem csoda, a való életben is konzervatív gondolkodásúnak tartom magamat. Sokan persze szeretik ezt félreérteni, vagy szándékosan negatív dologként feltüntetni. Pedig konzervativizmusból is van számos fajta. Gyakori tévedés, amikor azt állítják rólam vagy a hozzám hasonlóan gondolkodókról, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk mindenhez, ami régi, hogy kétszáz órán át akarunk kulcsokért rohangálni A és B között, mert ezt szoktuk meg húsz éve SNES-en.
Szó sincs róla. A konzervatív jelzőt, mint értékörzőt definiáljuk. Ehhez pedig hozzátartozik az, hogy a régi, örökölt értékek megtartása és tisztelete mellett az új, értékteremtő dolgokat is befogadjuk, az új érték létrehozására tett kísérleteket kitárt karral üdvözöljük.

Ezzel szemben ellenezzük, ha úgy tetszik átkozzuk azokat az új irányokba tett lépéseket, melyek célja pusztán profitnövelés és aminek érdekében a tartalom egyes részeire fordítandó munkát spórolják meg, vagyis amikor értékeket szórnak ki az ablakon. A képlet ugyanaz, legyen szó arról, hogy fóliában felfújt ízetlen, de olcsó zöldségekkel árasztják el a piacot, ellehetetlenítve ezzel a természetest, vagy arról, hogy egy játékból kispórolják a lehetőségeket, a régi értékeket, hogy könnyebben létrehozható látvánnyal helyettesítsék azt, mert úgy költséghatékonyabb vagy piacképesebb.

Természetesen vannak olyanok, akik ezt másképp gondolják.

Szigorúan idézőjelbe tett "ellenségeim" a liberális videojátékosok és tesztelők. Akik szerint mindenkinek lehet véleménye és minden vélemény, játékok értékével kapcsolatban feltett kérdésre adott válasz egyenrangú. Ami végül oda vezet, hogy nincsenek jó vagy rossz válaszok, vagyis nincsenek hiteles és hiteltelen értékelések, csak vélemények vannak. Ezek a vélemények pedig egyenrangúak.

Finoman fogalmazva: ilyen butaságot csak az mond, akinek nincs elég sütnivalója ahhoz, hogy felismerje az értékeket vagy az, akinek valamilyen hátsó szándék folytán érdekében áll ilyesmit állítani.

Gyakran elkövetett hibának érzem konzervatív játékos oldalon azt, hogy beállnak az emberek azokba az örök vitákba, hogy lehet-e a játékról írt cikk objektív vagy sem.

Jönnek az örökérvényű igazságok és az értelmező szótárakból kiolvasott definíciók, mint az, hogy a kritika, mint olyan csak szubjektív lehet. Valóban, hisz' az írást befolyásolja elkövetőjének - sokszor inkább tettesének - minden háttérismerete.

Egy teszt viszont épp ennek az ellentéte. Előre meghatározott és ismételhető módon mér. A teszt objektív, mint egy vonalzó vagy egy stopperóra.

A ma olvasható játékteszt vagy kritika valójában a kettő rossz keveréke (lehetne jó keveréket is alkotni, erről szólt a Pixelasztal bejegyzése). Olyanok, mint az a képzeletbeli szobamérleg, ami hajlandó azt füllenteni a rá álló dundi királylánynak, hogy ugyan, dehogy vagy te kövér, pont ideális a súlyod!

Az a fontos kérdés, hogy miért van ez így.

Ismerek olyan mérlegeket, melyek tartanak attól, hogy egy valós teszteredmény után a hisztis királylányok eldobnák és másikra, kegyes hazugságra képesre cserélnék őket.

Olyan mérlegek is vannak, amik már eleve rosszul vannak kalibrálva. Pont úgy mérnek, ahogy az őket készítő, esetenként csapnivaló, esetenként nem eléggé képzett mesteremberektől tanulták.

Gyengébbek kedvéért: születnek olyan kritikák, melyek érdekből kapnak jobb pontszámot, olyanok is amelyek kellő hozzáértés hiányában, egyszerű, rózsaszín ködös, homályos látás miatt. Nem kell persze feltétlenül cikkekre gondolni, ugyanez a helyzet az egyszeri, érzelmi alapon működő játékos értékelésével is.

Addig nincs semmi gond, amíg valaki nem szembesíti őket a valósággal. Mert az igazság nem érdeke a rosszul értékelőnek, hiszen beismerésével elveszti tekintélyét, a mai tekintélyalapú világban pedig ez komoly megszégyenülés. A cikkíró meg akarja tartani az imidzsét, hogy tovább olvassák és abból profitáljon, az acsivadász fórumharcos szintén meg akarja kímélni az önmagáról kialakított, jó látszatképet, mert virtuális kapcsolataiban ez számít a legfontosabb valutának.

A liberális játékosok védelmi eszközei pedig rettentő szimmetriát mutatnak azokkal a politikai fogásokkal, melyekkel a nagyok dolgoznak odafent.

Ha van egy szempontjukból veszélyes, megalapozott és kikezdhetetlen ellenvélemény, akkor szépen beindul a liberális rinyagépezet és a démonizálás.

"Mindenkinek lehet véleménye, az enyém ez!"
"A másik vélemény is csak egy vélemény, nem több, mint az enyém!"
"Haters gonna hate!"
"Neked nem tetszik semmi, biztosan kiégtél!"
"Borostás harmincas vagy persze, hogy bezzegezel..."

Innen csak szimpla felskálázási távolságra vannak azok a dolgok, amiket a politikában engednek meg maguknak egyesek. A hazugozás, a populistázás vagy éppen nácizás.

A lényeg és egyben szomorú tény, hogy ezek a reakciók semmi másra nem jók, mint a téma elterelésére, a vitából való kifarolásra, a színvallás elkerülésére, és sajnos elmondható az is, hogy működnek.

Érdekorientált, nem értékorientált emberekről van szó.
Önnön (üzelti, szakmai vagy csak tekintélybeli) érdekük védelmében megalkották a maguk szent tehenét. A levadászhatatlan, érinthetetlen, kikezdhetetlen és bármikor elővehető szubjektivitást.

A vicc az egészben pedig az, hogy a szerepek talán gyakran fel is cserélődnek. Aki a politikai hovatartozását tekintve liberális, de elég intelligens és szereti a játékokat, átlátja azt, hogy mitől jó egy játék, az játékvitákban lehet ugyanúgy konzervatív, mint ahogy egy önmagát konzervatívnak valló, de ostoba fajankó reagálhat liberális, egyenjogúságot hírdető, vitát vagy beszélgetést mégis kirekesztő módon, ha a "szerelmét" bántják.

Én úgy hiszem, hogy egy játéktesztelőnek - legyen bármilyen világszemlélete magánéletében - amikor dolgozik, akkor igenis ragaszkodnia kell valamiféle értékrendszerhez, valamiféle előre determinált szabályhoz, mint ahhoz, hogy a játékban a játékot kell keresni.

Ne csak egy vélemény akarjon lenni, ami mindegy milyen.
Ne egy focista, testépítő, rajzfilm- vagy platformrajongó vélemény legyen, hanem megalapozott játéktesztelői vagy kritikusi, szakmai vélemény.

Erre manapság (még) nem nagyon látni példát. Az (amíg őket elfogadják, addig) elfogadó világnézetet követő játékosok és tesztelők képesek tökéletes szimbiózisban élni, az egész csak akkor kelt visszás képet, amikor hozzáértőnek és komolynak tekintik magukat és kis véleményüket. Aminek komolytalanságára, megalapozatlanságára már maguk felhívják a figyelmet egy "pont szerintem" (". Szerintem.") odabiggyesztésével.