Ment ma egy kis beszélgetés arról, hogy akkor most kinek szól mi és mi mennyit számít. Ha már így volt, akkor álljon még itt még egy gondolat.

Az zajlik ma le a szemünk előtt, ami már végbement a filmiparban.

Ott is eljött az a pillanat, amikor könnyűvé vált a látványcsinálás, s ezzel a stúdiók gazdaságosan kiszolgálni képessé váltak a csak látvánnyal is megelégedő közeget.

Nem is tudom mi volt az első neves, de buta látványfilm... Talán valami katasztrófafilm? A George Clooney Batman? Vagy a Függetlenség napja? Még utóbbi is messze túlszárnyalja az utóbbi évek rosszabbnál rosszabb munkáit.

A játékok esetén ebben a generációban jött el az, hogy valóban nagyon szép és valósághű lett a grafika, ami ezáltal önmagában is élvezetet nyújt, önmagában is eladható egyeseknek, akarom mondani: sokaknak.

Egy régi játék kénytelen volt érdekes maradni végig, hogy sikeres lehessen, ugyanúgy, ahogy egy régi film is. Ma erre nincs szükség, mindegyikben robbanhat az atom és mehet a szájtátás.

Alig találni olyan filmet, amit érdemes kifizetni a moziban. Vannak persze ritka kivételek, amit a régről megmaradt "csökevények" vagy velejéig romlottan konzervatív, nem kiszolgáláshoz, hanem megvalósításhoz ragaszkodó rendezők hoznak össze. A Fekete Hattyú ilyen volt, az utóbbi időkben az utolsó, amiről teljesen elégedetten jöttem ki.

Szerencsére a romlás beteljesedése után pár évvel már elmondhatjuk azt is, hogy egyre jobbak az indie filmek és az internet elterjedésének köszönhetően marketingre fordítandó büdzsé nélkül is beléjük lehet futni. Így ezek és a néhány komolynak megmaradni képes rendező/producer még értéket tud képviselni.

Ez fog bekövetkezni a játékpiacon is.

Legalábbis ebben hiszek.

Akik csak a bizniszért csinálták, azok átállnak végleg az eldobható látványtermékekre, de mellettük megmaradnak a kivételek, az eleve nem vagy nem csak profitért dolgozó profik és amatőrök.

Ezért is tartom valószínűnek, hogy a következő generációt nagyjából pc-n fogom tölteni, mint játékos.

Persze a filmiparnak megvan az a pozitív tulajdonsága, hogy hosszú, mélyen gyökerező történelemmel és egy Oscar nevezetű díjjal is rendelkezik, amit nem adnak oda holmi kasszasiker Transformereknek vagy Twilightoknak.

Az efféle mozis torzszülötteknek megmarad az MTV-filmgála és a hasonló, kereskedelmi médiaszereplők házibulijai.

A játékoknál sajnos fordított a helyzet. Azelőtt jött létre a hozzá nem értők vagy még inkább reklámfelületekből élők zsűrije, mielőtt kialakult volna egy komoly, szakmai.

Utóbbit létre kellene hozni. Úgy hiszem, hogy létre is jön majd, de csak a játékipari katarzis után, amikor kialakul az a réteg, ami alternatívát nyújt majd a mai, elsősorban bevétel céljából készülő termékkínálattal szemben.

Nem gondolom azt, hogy a játékosok igényei változtak volna meg.

Egyszerűen csak a technológiai evolúció és a haszonszerzési vágy ugyanabba az elkerülhetetlen hullámvölgybe sodorta a játékokat, amibe korábban a filmvilágot is. Abba, amiből az is csak nehezen kezdett el kikecmeregni. S ami után már sosem lesz ugyanolyan, mint korábban.