e
e
e
e
eeee
A testen kívüli élmény mesterségesen is előállítható
2007. augusztus 27., hétfő, 7:00
Testen kívüli élmény akkor jön létre, amikor az ember úgy érzékeli, mintha a testén kívülről látná magát és a külvilágot. Mindeddig csak leírások születtek erről a jelenségről, mesterségesen nem volt létrehozható. Most azonban neurobiológusoknak sikerült elérniük, hogy egy kísérletben a résztvevő önkéntesek testen kívüli élményt éljenek át.
A testen kívüli élmények nem is olyan ritkák, mint gondolnánk. A felmérések szerint minden tizedik ember tapasztal hasonló élményt legalább egyszer élete során. E jelenség, tehát amikor saját magunkat látjuk egy testünkön kívüli nézőpontból, általában agyi működésünk zavarához köthető. Sok esetben a szélhűdés vagy az epilepszia mellékhatása, esetleg tudatmódosító szerek hatására, vagy traumatikus élmények, például egy autóbaleset következtében alakul ki a testen kívüli élmény.
A londoni University College neurobiológus kutatói Henrik Ehrsson vezetésével nemrégiben sikeresen szimulálták a testen kívüli élményt olyan emberek esetében is, akik egészségesek voltak, és nem érte őket semmilyen megrázkódtatás. A kísérletben a "virtuális valóság" szimulálásakor is használatos sisakot használtak, amelyet egy széken ülő önkéntes fejére helyeztek. A résztvevő a sisakon keresztül láthatta a mögötte elhelyezett kamerák képét, amelyek a saját hátát mutatták. Mivel két kamerát használtak, és ezek képét az alanyok jobb és bal szemébe elkülönítetten vetítették, a résztvevők háromdimenziós képet láttak önmagukról, olyan valaki szemszögéből, mint aki mögöttük foglalt volna helyet.
Ezután egy kutató melléjük állt, és egy műanyag pálcával megérintette az alanyok mellkasát. Ezt ők nem láthatták, hiszen a kamera hátulról mutatta testüket. Ezzel egyidőben a kutató egy másik pálcával a kamera előtt, ott, ahol a kép alapján a résztvevők "virtuális" testének lennie kellett volna, a levegőben végzett olyan mozdulatokat, mintha ott is megérintett volna valamit. Ezt látták a résztvevők. Az önkéntesek többsége ekkor úgy érezte, mintha ott érintették volna meg mellkasát, ahonnan, mintegy a testén kívülről, figyelte saját magát; fontos megemlítenünk, hogy eközben mindvégig öntudatuknál voltak. Többen beszámoltak a kísérlet után arról, hogy az érintés érzése teljesen valósághűnek, mégis furcsának tűnt számukra, de egyáltalán nem érezték magukat kellemetlenül, nem féltek.
Ehrsson és munkatársai ezután még egy kísérletet végeztek annak vizsgálatára, hogy vajon tényleg úgy érzik-e az alanyok, mintha önmagukat szemlélnék a testükön kívülről. A résztvevőkre szenzorokat erősítettek, amelyek az úgynevezett galvanikus bőrreakciót, a bőr vezetőképességét érzékelik. Ezzel a módszerrel a verejtékezés mértékét lehet mérni, hiszen minél többet verejtékezünk, bőrük annál jobban fogja vezetni az áramot. Amikor az ember stresszt él át, erősebben kezd verejtékezni.
A kutatók ebben a kísérletben azt szimulálták, mintha bántódása esne az alanyok virtuális testének. Egy kalapáccsal többször olyan mozdulatokat végeztek a kamera előtt a levegőben, amely a résztvevők számára úgy tűnt, mintha őket ütötték volna meg. Reakcióik egyértelműek voltak: stresszt éltek át, némelyikük láthatóan összerezzent. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy úgy érezték, mintha tényleg bántalmazták volna őket.
Ehrsson eredményeit a Science augusztus 24-i számában publikálta. Ugyanabban a számban egy másik, tőlük független, ugyancsak a testen kívüli élménnyel foglalkozó kísérlet eredményi is megjelentek. Bigna Lenggenhager és munkatársai, a laussane-i Szövetségi Műszaki Egyetemen hasonló eszközökkel végezték kísérletüket. Ők először egyszerre érintették meg a részvevők valódi és virtuális testét egy pálcával, majd a kísérlet folytatásában már csak a virtuális testet dörzsölték meg. Az alanyok ekkor is érzékelték az érintést, pedig a valóságban a kutatók csak a levegőben végeztek dörzsölő mozdulatokat. A kísérlet befejezése után az önkéntesek fejéről levették a sisakot és megkérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahol a teszt közben álltak. Legtöbbjük nem a valós helyére ment vissza ekkor, hanem oda, ahonnan a testén kívülről figyelte magát.
A kutatók szerint a testen kívüli élmények tanulmányozása hasznos lehet a test és az elme kapcsolatának feltérképezésében, de gyakorlati alkalmazásai is sokrétűek lehetnek: a jövőben e kísérletek eredményeinek felhasználásával például lehetőség nyílhat arra, hogy egy sebész a világ más részéről végezzen műtétet, úgy, hogy közben virtuális önmagát irányítja.
Molnár Csaba
A londoni University College neurobiológus kutatói Henrik Ehrsson vezetésével nemrégiben sikeresen szimulálták a testen kívüli élményt olyan emberek esetében is, akik egészségesek voltak, és nem érte őket semmilyen megrázkódtatás. A kísérletben a "virtuális valóság" szimulálásakor is használatos sisakot használtak, amelyet egy széken ülő önkéntes fejére helyeztek. A résztvevő a sisakon keresztül láthatta a mögötte elhelyezett kamerák képét, amelyek a saját hátát mutatták. Mivel két kamerát használtak, és ezek képét az alanyok jobb és bal szemébe elkülönítetten vetítették, a résztvevők háromdimenziós képet láttak önmagukról, olyan valaki szemszögéből, mint aki mögöttük foglalt volna helyet.
Ezután egy kutató melléjük állt, és egy műanyag pálcával megérintette az alanyok mellkasát. Ezt ők nem láthatták, hiszen a kamera hátulról mutatta testüket. Ezzel egyidőben a kutató egy másik pálcával a kamera előtt, ott, ahol a kép alapján a résztvevők "virtuális" testének lennie kellett volna, a levegőben végzett olyan mozdulatokat, mintha ott is megérintett volna valamit. Ezt látták a résztvevők. Az önkéntesek többsége ekkor úgy érezte, mintha ott érintették volna meg mellkasát, ahonnan, mintegy a testén kívülről, figyelte saját magát; fontos megemlítenünk, hogy eközben mindvégig öntudatuknál voltak. Többen beszámoltak a kísérlet után arról, hogy az érintés érzése teljesen valósághűnek, mégis furcsának tűnt számukra, de egyáltalán nem érezték magukat kellemetlenül, nem féltek.
Ehrsson és munkatársai ezután még egy kísérletet végeztek annak vizsgálatára, hogy vajon tényleg úgy érzik-e az alanyok, mintha önmagukat szemlélnék a testükön kívülről. A résztvevőkre szenzorokat erősítettek, amelyek az úgynevezett galvanikus bőrreakciót, a bőr vezetőképességét érzékelik. Ezzel a módszerrel a verejtékezés mértékét lehet mérni, hiszen minél többet verejtékezünk, bőrük annál jobban fogja vezetni az áramot. Amikor az ember stresszt él át, erősebben kezd verejtékezni.
A kutatók ebben a kísérletben azt szimulálták, mintha bántódása esne az alanyok virtuális testének. Egy kalapáccsal többször olyan mozdulatokat végeztek a kamera előtt a levegőben, amely a résztvevők számára úgy tűnt, mintha őket ütötték volna meg. Reakcióik egyértelműek voltak: stresszt éltek át, némelyikük láthatóan összerezzent. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy úgy érezték, mintha tényleg bántalmazták volna őket.
Ehrsson eredményeit a Science augusztus 24-i számában publikálta. Ugyanabban a számban egy másik, tőlük független, ugyancsak a testen kívüli élménnyel foglalkozó kísérlet eredményi is megjelentek. Bigna Lenggenhager és munkatársai, a laussane-i Szövetségi Műszaki Egyetemen hasonló eszközökkel végezték kísérletüket. Ők először egyszerre érintették meg a részvevők valódi és virtuális testét egy pálcával, majd a kísérlet folytatásában már csak a virtuális testet dörzsölték meg. Az alanyok ekkor is érzékelték az érintést, pedig a valóságban a kutatók csak a levegőben végeztek dörzsölő mozdulatokat. A kísérlet befejezése után az önkéntesek fejéről levették a sisakot és megkérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahol a teszt közben álltak. Legtöbbjük nem a valós helyére ment vissza ekkor, hanem oda, ahonnan a testén kívülről figyelte magát.
A kutatók szerint a testen kívüli élmények tanulmányozása hasznos lehet a test és az elme kapcsolatának feltérképezésében, de gyakorlati alkalmazásai is sokrétűek lehetnek: a jövőben e kísérletek eredményeinek felhasználásával például lehetőség nyílhat arra, hogy egy sebész a világ más részéről végezzen műtétet, úgy, hogy közben virtuális önmagát irányítja.
Molnár Csaba
A cikket az alábbi címen találja: http://egeszseg.origo.hu/cikk/0734/297316/
http://www.scienceinschool.org/2010/issue15/ehrsson
