Döbbenet.

Itt egy tizenöt éves filmremek, amit nagyon kevesen ismernek a mi utcánkban.

Izzadtságszagú lenne az a kritika, amit ennyi idővel a megjelenése után kanyaríthanték róla, ezért gyorsan vázolom az alapokat, aztán rátérek a lényegre.

Púder egy albínó srác, akinek testén egy haj- vagy szőrszál sincs, de nem egyszerűen azért él nagyszülei pincéjében, mert a külseje megbotránkoztatna másokat, fehérségén kívül van még néhány különleges tulajdonsága és képessége. Mindezek az átkok és adományok az elektromossággal kapcsolatosak, ami nem azt jelenti, hogy villámokat lő a kezéből, sokkal inkább azt, hogy agyi impulzusai másképp, jobban működnek. Képes összekötni tudatokat érintéssel, emlékezni életének legelső pillanataira és egész kis könyvtárak tudásbázisának megjegyzésére. Egyszerre isten és torzszülött (de azért nem egy kvazimódó, a szerepet játszó Sean Patrick Flanery miatt sok lány pisilt már csalánra:). A film pedig ott kapcsolódik be életébe, amikor nagyszülei meghalnak és a nagyvilág rátalál.

Mondanivalójának legfontosabb eleme a másság (nem, nem konkrétan a homoszexualitásé) elfogadása mellett az, hogy mennyire rossz irányba halad a társadalom és az emberiség az élet és egymás tiszteletének tekintetében.

A film talán legemlékezetesebb jelenetében Púder összekapcsolja egy vadász és a haldokló zsákmány érzékeit, örökre megváltoztatva ezzel az ember életét.

A mozi érthetetlen módon az eredeti Powder helyett a semmitmondó Arc címet kapta itthon, a szinkronjáról pedig nem tudok nyilatkozni, mert angolul láttam. A Jerry Goldsmith keze munkáját dícsérő zene és a szűk szereplőgárda viszont pazar (Henriksen, Goldblum, stb.).

.....................................

Okké.
Tiszteletkör letudva, gyorsan át a mi utcánkba.

Az egy dolog, hogy én most láttam először a filmet, az viszont hogy lehet, hogy az inFamous fejlesztői nem ismerik?
Vagy ha ismerik, akkor miért nem vettek át belőle pár dolgot, amivel sokkal megkapóbbá tehették volna Cole személyiségfejlődését?

Ha valamilyen alternatív valóságban ott vagyok velük a folytatás vagy a harmadik rész hegesztésénél, mindenképp megpróbálom abba az irányba terelni őket, hogy a főhős (legyen akár gonosz, akár jó) a történet végén érjen el egy Púderéhez hasonló állapotba, s kapjon hasonló befejezést a történet is.

Annyira adja magát az alapszituáció hasonlósága, hogy bűn lenne kihagyni, akárcsak a filmet magát.