Különös játék a Fragile Dreams. Bár még a tutorial részen alig vagyok túl azzal az 5 órával, amit eddig eltöltöttem vele, már most leszűrhető néhány tanulság.

A játék játék része kétség kívül a Wii-vel megcélzott közönségének íródott.

Rendkívül alacsonyra sikerült állítani a nehézséget, ami abból látszik, hogy 5 óra alatt egyetlen egyszer sem kellett gyógyítást használni, köszönhetően az egyszerű mozgási mintával rendelkező gyenge ellenfeleknek és az automatikus energiafeltöltést és mentési lehetőséget nyújtó tábortűz helyek sűrű elhelyezésének. A harc pedig nem áll többől, mint az ellenfélhez futásból, majd egyetlen gomb nyomogatásával történő legyőzéséből. Esetenként az ellenfél eltávolodik majd visszatér, de a mozgásuk nagyon egyszerű, a reflexeket pedig fel sem ébreszti a szükséges reakcióidő.
A minijátékok a bújócska/fogócska szintjén mozognak, egyszerűbbnél egyszerűbbek.

A legtöbb időt az viszi el feleslegesen, hogy a legyőzött ellenfelek által elejtett és dobozokban, egyéb helyeken talált tárgyakat az ember elpakolgatja a csak mentőhelyeken elérhető bőröndbe.

Egyszerű játék, kezdőkhöz igazított nehézségi szinttel. Ezzel szemben a grafikai design és a cselekmény kifejezetten rétegeknek szól.

Kihalt emberiség, egyedül szerencsétlenkedő kissrác, akit folyamatosan szívat az élet, finoman szólva is otakuknak tervezett karakterek.

Nem csodálom, hogy nem lett sikeres, mert bár az érzelmekkel nagyon jól bánik, ez mégis csak egy szűk közönség körében tarthat érdeklődésre igényt.

Hogyan bánik az érzelmekkel: elsősorban a holtak hátrahagyott tárgyaiból megismerhető emlék-monológokon (pld: mobiltelefonra felvett búcsúüzenet) és hihetően lepusztult japán városrészeken, falfirkákon keresztül mutatja be lépésről lépésre a társadalom eltűnését és hangsúlyozza ezzel a magány érzetét.

Ha a történet és az előadásmód folyamatosan fenntartja majd az érdeklődést, akkor ez lehet az első Wii játék, ami igazán tetszik és még végig is játszom (vagy szenvedem?) magam rajta. Volt már olyan, ami nagyon tetszett, de nem voltam képes végigjátszani: trauma center, galaxy; meg olyan is, amit végigjátszottam, de nem estem hanyatt tőle: silent hill; a Fragile viszont ilyen szempontből különlegesnek, esélyesnek tűnik.

Csak a játékmenete alapján eddig simán mehetett volna a kukába is, mégis megvan a saját bája, mint egy éjfél után sugárzott, független művészfilmnek, aminél az ember azt érzi, hogy ő az egyetlen a világon, aki még ébren van és mások által még sosem látott kis kincsre lelt.

A képeket részben az ign-től kölcsönöztem, mert ott voltak a legjobbak. Jobb klikk + megjelenítéssel megtekinthetők teljes méretben is.