Nem vagyok biztos abban, hogy a bűnös élvezet megfelelően visszaadja az angol guilty pleasure kifejezés jelentését. (Valami, amit szeretsz, de nem szívesen vallod be.)
A Last Ranker valami ilyen érzést váltott ki belőlem elsőre, mert alapvetően egyetlen dologgal húzott be, az pedig nem más, mint a tény, miszerint a karakterdizájn Tatsuya Yoshikawa munkája (Breath of Fire sorozat, DMC4).
Jrpg-ben az ő karaktereit szerettem talán mindig a legjobban (kivéve a szándékosan idegesítőre kreáltakat), így ez alkalommal is elég volt ránéznem a netes scaneken a szereplőgárdára, hogy eldöntsem: nekem ezt ki kell próbálnom, attól függetlenül, hogy milyen lesz a végeredmény.
Az is besegített, hogy a Capcom már hét éve nem adott ki új BoF részt (leszámítva a mobiltelefonos spinoffokat, melyekre a gaidzsinok amúgy is azonnal dobhatják a keresztet), a LR főszereplője pedig kiköpött Bof Ryu.
A játékba simán belecsúszott kilenc órám, ami persze nem jelenti azt, hogy tökéletes, de azt mindenképpen, hogy észnél voltak a készítők és mobil kütyüre való, végtelenül lineáris szerepjátékot fejlesztettek.
Nem lehet elveszni sem az előrejutást tekintve, sem a történetszálon, bármikor ki és be lehet kapcsolgatni probléma nélkül, mert a menüből mindig kiderül, hogy hol is maradt félbe a játék.
<dióhéj>Zig, a klisés vidéki srác elunja kis falujának hagyományőrző, de külső hatásoktól mentes, ingerszegény környezetét és úgy dönt, hogy inkább a legalább ugynannyira klisés, beállok harcosnak és felmászom a ranglétrán életmódot választja. Aztán szép sorban a leggyengébbtől a legerősebbig végig is veri a ranker szervezet tagjait, mindenkitől eltanulva valami új képességet.< /dióhéj>
A játékban nincs csapat, úgy néz ki, hogy végig egy az egy elleni küzdelmekből áll (kivéve a térképen betámadó szörnyeket, ott 1 vs 1-3) és egyelőre nem unalmas a harcrendszere.
Van egy kezdetben öt, néhány szinttel később már hat pontos akciópont csík, ami folyamatosan töltődik, amikor Zig nem csinál semmit. A különböző támadások (egy kezes, két kezes, speckók) különböző mennyiséget vesznek le, a védekezés gomb nyomvatartásakor pedig nincs akciópont töltődés és kivédett támadásonként 1 pont elvész.
Ryu (BoF) bátyja és Zidane (FFIX) kishúga
Gyakorlatilag az időzítés a lényeg az egészben, felmérni, hogy mikor fog újra támadni az ellenfél és vigyázni, hogy akkor legyen elég pötty a védekezéshez.
Az emberi ellenfeleknél már bejátszik a break (FFXIII-hoz hasonlóan a break csík speciális fegyverrel történő lemorzsolása után egy rövid ideig lehet nagyokat sebezni), na és a szokásos állapotmódosítók (méreg és társai).
A menü alapján lesz még itt pajzs és lőfegyver is, úgyhogy talán végig fent tudja majd tartani az izgalmat a rendszer.
Grafikáját tekintve PSP-n a pofásak közé tartozik, de nincsenek nyitott terepek, végtelen egyszerű folyosókon kell haladni, ez viszont egy előkapom-elrakom játéknál egyáltalán nem baj. Az ilyen címekkel inkább az a probléma, hogy nem érik meg az árukat.
A hétvégékre és szabadnapokra kényszerült Xenoblade mellett tökéletesen alkalmas az idő alkalmi elütésére, egyelőre.
Néhány japán fórum szerint meg úgy tűnik, hogy mire megunnám talán már véget is fog érni.
Meglátjuk.
