Ezt az ötletet biztos, hogy lenyúlnám, ha filmet csinálnék.

Mára már megszokott a kliffhenger a sorzatok részeinek végén. Úgy vettem észre néhány barátomon is, hogy nagy mértékben teszik függővé az adott rész értékelését attól, hogy a végén mennyire fokozódik fel a "jaj, mi lesz most?!" momentum.

Ha csak kicsit vagy nem, akkor az egész epizód gyenge volt, ha nagyon, akkor az felhúzza az esetleg unalmas elő- és közjátékot is.

Van ez az új anime sorozat, az Anohana, aminek első részében nagyon szépen felépítik a bonyodalmat. S a végén úgy fokozzák a hatást, hogy elveszik a tévénézői megszokásból eredő nyugalmat és bizonyosságot, azt hogy: mindig marad idő a megoldásra.
A műsor teljes címe: Ano hi mita hana no namae wo bokutachi wa mada shiranai - Még mindig nem tudjuk mi volt annak a virágnak a neve, amit azon a napon láttunk. Rövidítve anohana - az a virág.

Az utolsó pillanatokat úgy prezentálják, hogy miközben a főszereplő élete legnagyobb problémájának egyetlen megoldási lehetőségéről próbál nem lemaradni, elindul a végefőcím dala és a történésekkel egyidejűleg látható a stáblista is, ami tudatosítja, hogy bizony itt a vége, néhány másodperc maradt már csak:

ha most nem, akkor soha...

Zseniális volt. Ha elspoilerezem a történetet, akkor valószínűleg nem üt. De lehet, hogy már így sem, mert a leírtakkal gyakoraltilag felkészítem az esetleges nézőt a befejezésben lévő csavarra.

A rajzfilm egyébként gyönyörű, modern technikával készült, elképesztően részletes és a színhasználata is üdítő. A hátterek részletessége arra utal, hogy fotók alapján dolgoztak, de nincs photshop hatás, nem ütnek el a szereplők és a háttérképek.

SPOILER - Ha biztos nem akarod megnézni a rajzfilmet

A Jinta nevű srác komolyan befordult, kocka életet él, aminek (egyik?) kiváltó oka az, hogy nagyon megbántotta egyik barátját, a Menma nevű kislányt, azonban amikor másnap elhatározta, hogy bocsánatot kér tőle már nem volt kitől.

Menma meghalt egy balesetben.

Évekkel később (a jelenben) Jinta előtt megjelenik Menma szelleme, amit a fiú hallucinációként kezel, saját lelki traumájának, bűntudatának kivetüléseként.

Nem tud, nem akar a múltba nézni, felidézni a fájó emlékeket, ezért elhesegeti a lányt, s csak később tudatosul benne, hogy mit kellett volna tennie, amikor újra eltűnik.