Ma valaki eszembe juttatta, hogy van ilyen gép is és én még sosem láttam élőben.
Aminek egy oka van: az, hogy nem érdekes.
A 3D-t nem tartom többnek jópofa gimmicknél, de talán még inkább negatív tényezőnek is gondolható, hisz' volt már olyan, hogy emiatt változtattak egy játék kamera beállításán. A problémám az, hogy az a gép egyszerűen egy DS, annál persze jobb grafikával, de ugyanazon hibákkal.
Ez a gép pedig nálam nem vált be.
Az első játékom a Yoshi Touch&Go! volt, ami csodálatos, izzadtságszag nélkül használja a touchscreent, a két képernyőt és a mikrofont. Azóta sem láttam ilyet. Próbáltam játszani a Phantom Hourglassel, de hiába kérdezi meg a játék, hogy bal kezes vagyok-e (az), mert ha jobbra akarom küldeni Linket, akkor a kezem kitakarja a látványt. Dpaddel pedig nem hajlandó mozogni. A Mario Kartban majd leszakadt az ujjam a drifteléstől, abba is hagytam.
A flash játékokért sem vagyok hajlandó közel ugyanannyit fizetni, mint egy Falloutért, így a hatalmas játékkínálatból számomra nagyjából annyi érdekes cím maradt, mint PSP-n, pedig hát arra sincs sok.
Viszont a duci PSP-t jó volt fogni*, ha magammal vittem, akkor tudtam rajta zenét hallgatni, de még netezni is a horvátországi szálloda halljában. A DS jelenléte pedig napról-napra kifakult az életemből.
*játék közben
Minimum egy jobb analóg kar kellett volna erre (3DS) a gépre, hogy érdekeljen, na és természetesen egy olyan árszabás, ami nem riasztó.
Vagy talán az sem számít?
Épp ezen sorok begépelése után jött a hír, hogy a Nintendo hamarosan 10000 Jennel csökkenti a gép árát (az eredeti 25 ezerről 15 ezerre), amire azt mondja néhány japán játékos: ipari hulladékot ennyiért talán már el lehet adni.
Ez persze finoman szólva cinikus kifejezés, de valahol igazat adok neki. A Nintendo jócskán túlárazta a kis gépet annak viszonylatában, hogy az mit nyújt.
Persze vannak akik másképp gondolják, gondolták.
Megannyi hozzászólás szólt arról a gép megjelenésekor, hogy meg kell venni, mert majd később lesznek rá jó játékok.
Már lement az ára, de a játékok még mindig csak majd később jönnek.
Kényelmes irányítás pedig soha.
De az egészben a legrosszabb az, hogy nem tudom, hogy van-e még kiállítva valahol és ha van is egyszerűen lusta vagyok utánanézni és elmenni kipróbálni.
.......
Tegnap rendeltem ebayről egy Ultimate Spider-man játékot Cube-ra. A GC kontrollerénél kedvesebb irányítót el sem tudok képzelni, jó lesz újra elővenni. S így marad még egy kis nintendo az életemben a következő Monolith Soft. játékig.