Tegnap
Antal vagyok, videojátékos.
Azért jöttem el a csoportterápiára, mert beilleszkedési problémáim vannak. A hobbim miatt egyesek gyerekesnek, csodabogárnak tartanak. Olyasvalakinek, akinek a játék helyett a lányokat és a pénzt kellene hajkurásznia, hogy megteremtse magának a szilárd talapzatú, biztos, boldog jövőt.
Holnap
Antal vagyok, videojátékos.
Azért jöttem el a csoportterápiára, mert beilleszkedési problémáim vannak. Egyesek magamutogatónak - divatosabb szóval pózernek - tartanak, mert szembemegyek a modern társadalmi normákkal. Az egész ott kezdődött, amikor először ültem repülőgépen és láttam Magyarországot a magasból. Vagyis láttam azt a sakktáblaszerűen felszántott és megmunkált földdarabot, melyen egy 200x300-as területű, egymástól kartávolságnyira egyenesedő fákból álló ültetvényt már erdőnek hívnak. De ez csak egy aprócska dolog, amikor erről beszéltem még mindenki megmosolygott és bólogatott, hogy igen, igen, fontos dolog a környezettudatosság, szemét közép- és dél-amerikaik abba kellene hagyják az esőerdők írtását, hogy legyen mi megtisztítsa - az általunk - beszennyezett levegőt. Ezzel nincs gond, sokkal többen nehezményezik, hogy szokásom otthon hagyni a mobilomat és nem vagyok hajlandó aktív módra állítani msn-t. A legrosszabb viszont az, hogy - szándékosan - nem használom, sőt szabotálom a twittert. Pedig milyen jó lenne, ha a jövőben az unokáim is vissza tudnák keresni a hálón, hogy mikor, milyen időközönként, mennyi ideig vezettem a twitter inside chippel szerelt autómat; éves, havi, stb. bontásban hány db enyhén, közepesen vagy erősen átsütött piritóst készítettem a twitter inside kenyérpirítómmal; illetve mikor sikerült megszereznem a twitter funkcióval megspékelt Uncharted 2-ben a végigjátszásért járó trófeát.
Még azt sem mutatja a twitter oldalam, hogy mikor szereltem ki a csirip-áramköröket a háztartási gépeimből, mert kiber-terrorista módjára árnyékoló réteget vittem fel lakásom falaira. Nem halálos bűn persze, csak mindenki sajnál, hogy kilógok a sorból, úgy viselkedem, mint egy lázadó tini. A munkahelyen is összenéznek mögöttem, mutogatnak rám, hogy "-Nézzétek ott jön nécsörr-bój, biztos a bioboltban volt!"
Igyekszem megjavulni, a szombat délelőttönkénti céges, önkéntes munkamorál task team tevékenység legutóbbi alkalmával éppen én tartottam prezentációt, amit rögtön fel is dobott a zárt körű youtube rendszerünkre a terem hátsó végében beállított kamera. Furcsa érzés volt, néhány korábban lesajnáló munkatársam vállon is veregetett hétfőn, hogy látod, megy ez.
Ma
Mindez csak eltúlzott fikció, saját szórakkoztatásomra, de egyre világosabb , hogy az internet nem csak lépésről-lépésre belopakodik az életünkbe, hanem lassan teljesen rá is telepszik.
Maholnap előállhatnak a bolt- és étteremhálózatok is a twitter szolgáltatással, ami a bankkártyás fizetéssel együtt aktiválódik ('Borsos kacsamell ír burgonyával volt az ebédem, ami mellé alkoholmentes sört fogyasztottam' 1:35 PM Sept 17th from theRestaurant'), esetleg bekerül a digitális tévékbe, amelyek kiközvetítik azt is, hogy mit néztem ('Supernatural - Megnéztem a tévében' 9:45 PM Oct 10 from digiUPC)
Beépülhet a vekkerbe, ami az ébresztés utáni csendesítő gomb megnyomásakor kiküldi a netre az infót arról, hogy még mindig szundizom.
Számomra már a mobiltelefon is külső kiborg implantátumnak tűnik (ilyen fogalom, mint külső implantátum persze nincs) és bár egy ideig szórakoztató lehet a nagy twittelés, az egyre nagyobb térnyerését abszolút haszontalannak és inkább negatívnak tartom, mert helyettesíti a közvetlen kommunikációt vagy attól veszi el az időt, arról nem is beszélve, hogy az automatizálásával az a pici kreativitás is ki lesz iktatva, amit az egy-két soros bejegyzések megkívántak eddig a userektől.
A végén mindenkinek lesz beépített twitter kliens a fejében és akkor mi leszünk a borg.
A hozzám hasonlók pedig furcsa módon azért lesznek kockák, mert nem akarnak annyira kockák lenni, mint mindenki más.
