Nem lehet azt mondani rám, hogy nagy Prince of Persia rajongó vagyok. Bár az eredetit szerettem, a fanok által legtöbbre tartott Sands of Time egyelőre kimaradt (na ebből jöhetne egy hd verza), a Warrior Withint pár perc után kivettem a gépből, mert nem tetszett, a 2008-as "prodigy" pedig annyira megviselt ürességével és egyéb negatívumaival, hogy a blog linkgyűjteményében külön helyet tartokk fenn egy a játékot tömören bemutató kördiagramnak.
A fentiekből kifolyólag, na és mert Jake Gyllenhaalt akárhányszor látom, azonnal Donnie Darko ugrik be, egyáltalán nem terveztem a mozis adaptáció megnézését.
Aztán jött a véletlen, az unalom és tehetetlenség Sopronban, s a helyi pláza mozitermében csütörtökön délelőtt harmadmagammal beültem a filmre.
A szinkron kicsit zavart, mert a hercegnek a megszokott magyar hangját túl jól ismerem és nem is passzolt igazán ehhez az új - meglepetésemre - egyáltalán nem Donnie Darkós, coolabb karakterhez.
Aztán valahogy a pozitívumok magukkal ragadtak és már eszembe sem jutott, hogy ebben a filmben egyetlen igazi perzsa sincs. A pozitívumok, ami inkább a hatalmas negatívumok hiányából adódik.
A történet nem volt tele paradoxonokkal és bakikkal, a karakterek egész jól voltak kitalálva (felvezetve és használva már nem annyira) és a Prince jellegzetességei mellett a filmben volt néhány Assassin's Creed-re történő kikacsintás is.
A legnagyobb probléma a grandiozitás hiánya volt, vélhetően költségvetési okokból.
Egy igazi kalandfilmből nem hiányozhat a környezet úgy, ahogy a Perzsia hercegéből. A mozivászon is rájátszott, de a távoli látképek mosottak voltak, mint a Xenoblade textúrái vagy mint egy rossz gif kép és még egy igazi sivatagi hőséget és a végtelen homokot hitelesen éreztető jelenetet sem villantottak, pedig nagyon kellett volna. A homokvihar is épp csak összefújkálta a sátrat. A humoros fordulatokra pedig jó lett volna még egy picit rágyúrni, a herceg és hercegnő csipkelődő szóváltásai jó alapot nyújtottak, ezt kellett volna még jobben felpörgetni és emellett a struccverseny főnökének, ill. hűséges késdobálójának adtam volna nagyobb szerepet. Amin még húztam a számat az az akciójeleneteknél (sajnos) szokásos közeli felvétellel kombinált gyors kamerarángatás.
Összességében nem érhet fel a nagyokhoz (Indy Jones, Smaragd románca, stb.), de jó kis nyári limonádé volt, meglepetésként játékadaptációból, ami eleve szörnyűséget szokott jelenteni. Ha nem lesz jobb dolgom, egyszer még megnézem minőségi felbontásban és kíváncsian várom a folytatást.
Gemma Arterton meg egyszerűen bejön. Ő nálam Christian Bale ellenpólusa.
Mert míg az öreg Bale folyamatosan elvonja a figyelmemet és tönkreteszi csúnya szájával (furcsán álló fogsorával) a filmeket, addig Gemmának olyan ajkai vannak, amiről az az ovis "beletuszkolós" játék jut eszembe. Kockát a kockába, háromszöget a háromszögbe, csillagot a csillagba, aztán megpróbálni más variációkat is, hátha. :)
