Ez pont egy olyan film, amit nem mernék csak úgy odatenni bárki elé.

Sőt, egy olyan, ami azt sugallja, hogy aki az ázsiai filmvilágból ajánlgat, az jobban teszi, ha végiggondolja, hogy mivel kapcsolatban és ki számára teszi mindezt, hiszen az általános magyar néző és a nem éppen általános japán tolmács azért mégis csak eltér pár dologban.

Magam is másképp néztem a keleti filmekre azelőtt, hogy az egyetemi iskolapadban komolyabban elkezdtem volna foglalkozni ezzel az égtájjal. Korábban egy hongkongi film közepénél már azt sem tudtam, hogy ki kicsoda, mert nem voltam képes megkülönböztetni az arcokat, egy japán filmnél meg nem értettem bizonyos poénokat, mert egyszerűen nem ismertem az ország szokásait.

Ezzel szemben ma már olyan dolgokat észreveszek és olyan dolgoknak örülök egy filmnél (legyen szó akár csak egy korábban nem hallott, de cool kifejezésről, mondatról), ami az átlag nézőnek semmit sem mond. A következő - széles körben ajánlásra  érdemesnek nem tartott - film címe is épp ilyen:

The Shonen Merikensack.

Az angolosított verzió (Brass Knuckle Kids) segít egy picit, ezért felmerült bennem a gyanú, hogy a shounen (sónen) vagyis fiatalok, srácok, kölykök szó utáni merikensack (merikenszakku) nem egy nagy nemiszervvel kapcsolatos dolog, hanem valóban az ökölharban boxert jeletni.

A meriken az amcsik beceneve japánul, a sack pedig ujjra húzható eszköz, a két szó összetétele pedig valóban a fegyver egyik japán szlengben használt elnevezése. Nem véletlen, hogy még a poszteren, illetve a szereplőkön tetoválásként is szerepel a boxer.

Amerikai kesztyű vagy inkább szatyor? Kicsit olyan, mint a kolumbiai nyakkendő: egyszerre egyedi és humoros.

A film története néhány mondattal körülírva:

Egy lemezkiadó cégnél tehetségkutatóként dolgozó kis helyes kiscsaj már két éve eredménytelen, amikor talál egy kézikamerás videót a neten a Shonen Merikensack nevű punk bandáról. Egyetlen reménye a szerződés-hosszabbításra az, hogy befuttatja őket. A főnökének tetszik az ötlet és felkutattatja vele a csapatot. A lány meg is találja őket, de kiderül, hogy már ötven körüli vén trottyok, egyikük alkoholista, a másik aranyeres, a harmadik agysérült tolószékes, a negyedik pedig nem jön ki basszusgitáros bátyjával. Nem kell mondani: a videó nagyon régi felvétel volt. Azonban a cég weblapján eközben már százezres a rajongótábor, meg kell tartani a koncerteket.

Pozitív: Az együttes tényleg punk bandaként viselkedik és ez több vicces helyzetet eredményez. A karakterek kifejezetten jók. Az elején teljesen érthetetlen dalszöveg a végére összeáll.

Negatív: A film üteme lassú és rossz, felesleges vagy ki nem használt dolgok, karakterek vannak benne. (Példa: a cég fő bevételi forrását jelentő énekes, Telya Sama, aki fel van vezetve és rengeteg poént lehetne építeni rá, de nincs használva. Veleszemben a főszereplő Kanna barátja túl sokat van használva, de jelenléte lassító és inkább ront az összképen, mint javít. Félrevezető a borító: a főszereplő lány soha nem áll be az együttesbe és nem fog úgy kinézni a filmen, mint a képen.

Összeségében nem egy nézhetetlen vígjáték, mert vannak benne jó elemek, de lendületlensége és felesleges jelenetei miatt meg sem közelíti az Instant Numa-t. Így a körülményes felhajtást nem éri meg. Kár érte.

Ilyen az, amikor valaki 23 évesen úgy néz ki, mintha 14 lenne. Japánban nem annyira ritka jelenség, nem is csoda, hogy olyan bőséges a pedofil irodalmuk.