A minap egy fórumos hozzászólásban kezdődő link végén megtudtam, hogy Kornya Zsolt szerint Tolkien rém unalmas és ügyetlen, s mindezt már Michael Moorcock (aki egy sci-fi, fantasy író) is kifejtette már korábban.
Én pedig nem tudtam nem egyetérteni.
Szerettem kölökként a Gyűrűk urát, de hogy olvastatta volna magát a könyv, arra nem emlékszem.
Hamar túltettem magam persze Tolkienen, mert Moorcock neve sokkal érdekesebb irodalmi emlékeket ébreszt fel bennem. Számos hőse van, aki ugyanazon lélek, az Örökkévaló bajnok megtestesülései, egy örök küzdelemre és folyamatos szenvedésre ítélt harcosé, legyen a neve Melnibonéi Elric, kinek gyenge testét lélekszívó kardja tartja életben vagy Corum, aki egy személyben két kelta mitológiai alakot is megtestesít: ezüstkezű Nuadát és az emberáldozatok miatt kedvesnek aligha tekinthető Crom Cruach-t.
Mindig is szerettem Moorcock könyveit és azokat a lehetetlen helyzeteket, melyekbe hőseit veti. Nem egy könyve van szétszórva valahol a lakásomban, szüleimnél, költözködés során becsomagolva maradt dobozokban.
Van azonban egy rövidke írása, ami nagyon hiányzott a gyűjteményemből.
A Környezet (Environment Problem) című, alig pár oldalas szösszenete magyarul csak a néhai szerepjátékos magazinban, a Rúnában jelent meg. Kincsként őríztem azt az egy számot, melyben helyet kapott, de egy barátom addig rágta a fülemet, míg neki nem adtam. Persze eme eretnek tettemet megfejeltem azzal, hogy kifénymásoltam a novellát két példányban.
Mely példányok az évek során eltűntek.
Nem mintha nem emlékeznék szinte szó szerint a Greg Morle által az ördöggel kötött üzlet történetére.
Amikor még nagyon kezdő internetezők voltunk, s amikor még nem lógott minden hülye a neten, a consoleTURMIXba még egy Környezet által nagyban befolyásolt fanboy-fictiont is firkantottam, amiben Ken Kutaragi cigarettával a kezében, rém sejtelmesen, s önbizalomtól dagadva válaszolgatott egy riporternek az új generációval kapcsolatban. S közben piros füstkarikákat, aztán kék négyzeteket és zöld háromszögeket fújkált egy-egy slukk után.
Nem is lenne rossz újraírni ezt a kis olvasmányt, most már persze ésszel, nem szívvel...
A lényeg, hogy ezek a színes füstkarikák Moorcocktól lettek kölcsönvéve, az én kedvenc kis Környezetemből.
Egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy írok egy üzenetet Gulandrónak, hátha megvan a szegénylegény gyűjteményében ez a magazin, hogy aztán felcsapjam a guglit és keressek rá ugyanazon elszántsággal és lendülettel, amivel a nagyszünetben szétszekált, jótanuló kisdiákok szoktak szipogva megindulni a tanári szoba felé. Találtam is egy könyves-, anitkvárium, társas- és szerepjáték bolt kimérát, aminek megvolt.
Az. Ami nekem kell.
Két rétestészta munkanap után, a mai szabadnapomon (tegnap), hetek óta nem tapasztalt világvége rémálmok okozta hánykolódás után, szokás szerint az agglegényélet egyik fontos rituáléját gyakoroltam. Azzal, hogy ugyan 8-kor már felkeltem, de csak azért, hogy azután délig édes semmittevéssel töltsem az időt, épp addig, hogy már csak jottányi erőm maradjon, s az éhségtől szédelegve, élőhalott módra támolyogjak el a kocsiig, ami elvisz majd valahová, ahol enni adnak.
Az utcára kilépve azonba arcomba üvöltött a tavasz.
Egy csapásra lett a naptalan, hideg, világvége télnek. Ezt az élményt persze jócskán erősítette mindaz, hogy nem csak munkába menet, de onnan jövet is sötétben kell közlekednie télen a hozzám hasonló idebeosztásban dolgozóknak, s az iroda is olyan csodálatosan tervezett, hogy nincs rajta ablak.
"-A jómunkásembernek jót tesz az, ha elfeledkezhet az idő múlásáról!" - random multicég HR menedzsere. "-Hogy a f_sz ütné ki a fogadat!" - random jómunkásember.
Tavasszal, fényben, akadályozó nagykabát nélkül minden jobb.
Percek múltán már túl is voltam a legközelebbi szendvicsbárban kapható hulladékon és egyre közelebb a bolthoz.
Hétköznap, déltájt, jó időben.
A bejárati ajtó mögött egy mélybe rántóan meredek lépcső várt, aminek oldalánál, a falat tapogatva indultam lefelé.
-Rég voltam ilyen kocka helyen - gondoltam, amikor megláttam a lépcső aljával pont szemben lévő kasszánál a lányt.
Aki egy személyben kiváló üzleti lépés és kegyetlen merénylet a boltba járó, egy hetes pulcsiba izzadt tini srácok pénztárcájára és lelki világára gyakorolt hatását tekintve.
Először is szép. Másodszor (ma már) különleges, mert női ruhát visel, nem nőciset. De messze van attól, hogy a gót szubkultúra borzalmas jellemzői tönkretegyék a összképet. Semmi hülye pírszing, semmi mesterségesen fekete hajszín, vagy ami a legrosszabb, az ehhez társuló betegesen sápadt bőr.
Nem is értem, mit képzelnek azok a kissé duci lányok, akik megpróbálnak gyomorbajos lidércnek öltözni.
A kasszáslány egészséges volt, koponyám mélyéből kizökkentő módon intelligens, tiszta hanggal.
Egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy most vagy nem nézem tovább, vagy simán leesek a lépcsőn, ezért inkább lélegzetvisszafojtva lesiettem, hogy minél hamarabb megválaszolva kérdését, felfedjem látogatásom okát.
Miután megkaparintottam a Rúnát, ellenőríztem tartalomjegyzékét, s azt, hogy a legfontosabb négy oldal hibátlan-e, vigyorogva elvonultam a bolt végébe azzal, hogy nézek azért még pár könyvet. Persze elsősorban a boltban lévő, vagy oda érkező srácokat mosolyogtam meg. Az első aki utánam szánkázott le a lépcsőlejáraton, nulla szemkontaktussal és egy csak nézelődömmel köszönt oda az egyébként álmai nőjének számító lánynak.
Áúcs. Vajon ilyen lehettem én is 17 éve?
Nem.. azt hiszem, hogy inkább az állandóan és már fájdalmasan sokat bohóckodó fajtába tartoztam.
A kasszához visszatérve nem volt többre időm, mint fizetni és távozni a "meg kellett volna borotválkoznom" és a "hazamegyek és elkezdek felüléseket csinálni" jellegű gondolatáradatban.
Vicces reakciókat produkál az ember agya, ha hirtelen szokatlan ingerek érik.
A kocsiba beülve a szerepjáték magazint és a három öreg Ravenloft regényt az anyósra dobtam, s azon tűnődtem, hogy véletlen-e ez az egész. Nem a lány, hisz' helyes csajok minden nap jönnek szembe, ha az ember épp nem a megszokott, posvány munkahelyén játssza 1984-es szerepét.
Hanem az, hogy a nyomasztó sötét tél hirtelen halála után, a zöldellő tavaszban épp ezeket a könyveket kellett levennem a polcról.
Ravenloft egy olyan kitalált világ melynek minden fontos szegletét valami hatalmas, túlvilági lény ural, s valami szerencsétlen lélek mindig odatéved, hogy gyötörhessék.
Télen vidám reggae-t hallgattam egy kis lelki napfényért, jó időben pedig Ravenloft árnyékai közt hűsölök majd Lord Soth társaságában?
Ne már. Ez olyan egyszerű, mint a Jin-jang..:)
