Minden generációnak megvannak a legemlékezetesebb játékai, a mostaniból nekem az egyik már biztosan a Mirror's Edge lesz.
Már korábban játszottam a kölcsönkapott játékkal 360-on, de a Test of Faith (achievment: végigjátszás ellenfelek megölése nélkül) kifogott rajtam normál nehézségen és feladtam/félbehagytam a célegyenesben (a szerverszoba utolsó gépefegyvereseinél).
Az EA játékok bevásárlóközponti leárazása viszont rávett, hogy megvegyem, s újra nekiálljak, de most PS3-on, rögtön easy módban kezdve.
Ellenfelekből lett csak kevesebb, de így is könnyedén, egyetlen este és délelőtt elég volt a végigjátszáshoz, pedig a 'merre is kellene tovább menni helyeken' most is elakadtam picit, ugyanott, ahol először. :)
Most már jöhet a hard rock nehézség, mondjuk karácsony és szilveszter között.
A játék végén viszont elég szomorú voltam.
Ez kevés volt. 2990-ért persze több, mint ajándék, de a játék audiovizuális vonzereje mellett kevesett adott. A karakterek és a párbeszédek stílusosak és a helyükön, a sztori viszont csontsovány, csakúgy, mint a játék hossza.
A játékmenetet magát tekintve pedig sajnálom, hogy ilyen lett. Nem nagyon tudom, hogy lehetne-e sokkal jobb ilyen alapötlettel, mennyire lehetne például más pályadizájnnal kevésbé lineárissá tenni.
De ha már ennyire egyenes vonalú - nincs sok variáció a tetők bejárásában és a lényeget, vagyis azt, hogy merre kell menni, mutatja a kedves piros szín - akkor legalább több, feszesebb, időre menő kihívás kellett volna bele. Amivel megint vesztettek volna pár easy ridert.
Egy dolgot azért változtattam volna, a túlélhető mélységekbe való ugrásnál valahogy - automatikus kameranézettel és/vagy belassítással) mutathattak volna valamit a talajból, hogy tudjam mikorra kell időzíteni a sérülésgátló kigurulást.
Na és mennyire jó lett volna, ha néha plázás járókelőket is kellett volna kerülgetni, hátha azzal csökkent volna a totális scriptvihar ereje.
Játékként soványka, élményként pedig örök. Volt már pár hasonló, a Dead Space, például. Abban picit több játék volt, de az meg is utáltatta magát velem egy kicsit.
Szóval kevés játék, sok látvány és hangulatos zene. Ha utóbbi kettő passzol az ízlésedhez - nekem nagyon -, akkor valahol a teljes ár fele alatt már kötelező vétel. Bár ez nem túl jó előjel, ha folytatásokban reménykedik az ember.
Én pedig talán soha többé nem adok pontot játékra ezek után. Kaphatna egy ötöst, az pedig egyből elriasztaná azokat, akik egyébként egy jó kört futhatnának vele.
