Az idei év meg volt szórva színes-szagos címekkel, melyekkel kapcsolatban újra és újra az volt a problémám, hogy inkább filmek, mint játékok.
Voltak jó filmek (Mass Effect 2, Alan Wake, Heavy Rain), szép és emlékezetes filmek (Assassin's Creed: Bortherhood), borzalmasan unalmasak (Enslaved, Fable III), na és katasztrofálisak is (Final Fantasy XIII).
De mindegyikre jellemző volt, hogy már majdnem végigjátsszák magukat, játékos nélkül is.
A Castlevania: Lords of Shadow is olyan volt, hogy bár a harcokhoz kellett a játékos és szolgált egy-egy megfejtős platform résszel, a játék utóbbi, ugrálós része unalomba fulladt.
A Brotherhood szóról-szóra kiírt mindent a képernyőre és végig fogta az ember kezét. A Fable és az Enslaved pedig olyan virtuóz volt, hogy mikrofonnal is játszható lett volna, vagy telefonon, mint régen a tévében az a "Bumm!" nevű kuglis nyereményjáték.
A tegnap esti, másfél órás Half-Life 2-zés több intenzitást, izgalmat, de leginkább interaktivitást nyújtott, mint amire a felsorolt filmek játékok 80%-a csapatként képes lenne.
A Xenoblade-et kifejezetten élveztem, s bár úgy érzem, hogy a jrpg 4 éve kellett volna ezen a színvolan legyen, idén nálam ez vitte a prímet, versbe illő módon.
Kár lenne elfeledkezni a fenti, játéknak látszó tárgyakhoz képest többet sejtető, azonban teljes mértékben kihagyott címekről, január előtt azonban egy sem fér már be a naptárba.
(Limbo, Red Dead Redemption, New Vegas, Vanquish, Pac-Man Championship Edition)
