A Deadly Premonition kitart.

Vagyis 25-6 óra környékén még mindig fenntartja az érdeklődésemet és ennek örülök, mert ha akarom, még halogathatom annak pontos körülírását, hogy miért is szeretem ezt a játékot.

Ami igazából nem is jó. De mégis.

Azt mindenki tudja, hogy az irányítás és a grafika nem ezen generációra jellemző, hanem sokkal rosszabb. Kis túlzással nem is evilági, de megszokható.

A játék fejtörői borzasztóan könnyűek és elavultak (olvasd el a hallban az egyetlen dokumentumot, majd aszerint állítsd be a kapcsolókat a kertben, stb.). Sajnos a jó kérdéseket maga York válaszolja meg (például Harry azon feladványát, miszerint egy zsúfolt, mégis csendes helyre kell menni. A kanapén ülve rávágtam, hogy ez csakis a temető lehet, de elvette a megoldás örömét az, hogy még mielőtt kocsiba ülhettem volna a főszereplő is kimondta a megoldást egy cutscene-ben. Jó lett volna, ha ezt csak a helyszínen teszi.)

A nyomozás maga szintén történetbe ágyazott, nem játékba. A gyanúsítottak kihallgatása, a városiakkal való beszélgetés részben opcionális, részben tetszőleges sorrendű, de nem kell nyomokat összerakni, nem kell igazán okoskodni. Mert minden megtörténik magától.

Az akció részek lennének jók? Ugyan, ezeréves "mész, megállsz és lősz a folyosón".

A játék hemzseg az elavult vagy csak egyszerűen megszokott és régi elemektől.

Sőt, bug is van benne rendesen.
Egyszer még az ikreket is láttam repülni a város fölött, pedig nem voltak szárnyaik.

Akkor mégis miért jó játszani vele?

Azt hiszem, hogy csakis azért, mert egyéb aspektusaiban nagyon is kilóg a sorból és ez különlegessé teszi.

Gyakran olvashatja az ember azt játéktesztek értékelőjében, hogy "kiváló történet", "remek karakterek és hangulat".

A tesztelők nagy része hajlamos a sztorit - hibásan - pozitívra értékelni, ha egy jó kiinduló ponttal vagy csak egyszerűen egy jól játszható játékkal találja szembe magát. Pedig belegondolva mitől lenne jó akár a Resident Evil 4 története? Legalább háromszor végigjátszottam és a mai napig nem tudom, hogy miért is rabolták el pont az elnök lányát és milyen motivációi voltak a törpe Salazarnak vagy az üvegszemű óriásnak. A Resi 5 még rosszabb.

Na a DP ebben más. A játék végére persze előfordulhat az is, hogy megváltozik a véleményem, de az eddigiek alapján összehasonlíthatatlanul gazdagabb a megismerhető szereplőgárda és sokkal világosabbak a motivációk, viszonyok, mint máshol. A főhős sem a mogorva, némán rendet rakok típus, hanem rengeteg monológgal rendelkező karakter és itt is az a lényeg, hogy az elhangzott mondatok érdekesek, de annyira, hogy néha csak azért autókáztam, hogy végighallgathassam York és Zach filmekről, zenéről, korábbi nyomozásokról szóló, egyoldalú beszélgetéseit.
Meglepetésemre regenteg olyan film lett megemlítve/értékelve, amit láttam vagy ismerek, de nem feltétlenül populárisak. A Sólyomasszony magasztalva volt a kínzó alaphelyzete miatt, csakúgy, mint gyakorlatilag az összes Richard Donner film, de megemlítésre került még Remo Williams és minden harcművészetet felülmúló technikája is, pedig azt hittem ezt a nevet az életben nem hallom többé. A Nastassia Kinski féle Cat People-t is York ajánlására írtam fel magamnak későbbi megnézésre.

De elég csak az alábbi megnyilvánulásait felidézni:

"-Három féle ember van a világon. Áldozatok, bűnözők és nyomozók. A többiek mind zöldségek."
Nem kell mondanom, hogy ezek a szavak egész életemen át kísérteni fognak és minden alkalommal eszembe jutnak majd, ha meglátok egy párbeszédre képtelen, statiszta npc-t egy játékban.

"-Koponyából inni? Teljes mértékben őrültség. Na de olyan koponyából inni, amibe előtte belehugyozott? Na ez már egészségtelen..."

Talán a GTA-hoz kellene hasonlítani a játékot, mert városban játszódik, autókázni kell benne és úgymond sandbox, de nem teszem, mert a Rockstar sorozatával az unszimpatikus főszereplők miatt sosem voltam képes megbarátkozni annyira, hogy jobban megismerjem őket.

Ezért a játék számomra inkább olyan, mint egy jrpg, ami egy városban és annak környezetében játszódik, rengeteg (fejezetenként frissülő) beszélgetési lehetőséggel, azok során szerezhető mellékküldetésekkel, pecázással és kártyagyűjtögetéssel.

Másoktól olvasva viszont tudom, hogy a GTA fő karakterei inkább csak a fő küldetésekben ismerhetők meg, azon kívül - vagyis azokban a részekben, melyekkel a legtöbb időt tölti a játékos, nem. A DP ilyen szempontból - vagyis a karakterek és a világ összekétésében - sokkal jobb, sokkal átélhetőbb. Vesd össze ezt azzal, hogy a skizó főhős rengeteget oszt meg magából a monológok során, ami a hozzá való kötődést erősíti és azzal, hogy számos dologban a személyes ízlésre hagyják a döntést (ruházkodás, reggeli, a borotválkozás el vagy el nem hanyagolása, autók kiválasztása, stb.) s ezek összegéből megkapható az, amit máshol körülíratlanul hangulatnak hívnak...

Kanyaríthatok még ide bármit, a Deadly Premonitiont nem tartom hűdejó játéknak, vagyis nem tartom zseniálisnak a játékmechanikáját, mint teszik azt mások.
Sokkal inkább különlegesnek, a "nem játék részeinek" kidolgozottsága miatt, s mert tényleg filmszerű élményt nyújt igazi beleéléshez szükséges környezetet teremt. Na és nem kis kontrasztot és ezzel együtt felüdülést jelent a tonnaszámra készülő folyosó-cutscene címek között.
Különcségét erősíti az is, hogy olyan dolgokra is figyeltek benne, amit máshol kispórolnának. Ilyenek a teljesen eltérő vezetési tulajdonságokkal rendelkező kocsik, vagy a bekukucskálás az ablakokon.

Mivel ízlésfüggő elemei miatt jó, nem lehet kiváló játék mindenki számára, csak kiváló választás lehet egyeseknek.
Mily' szerencse, hogy nem kötelez senki arra, hogy valamiféle skálán pontozzam. Ha muszáj lenne, akkor persze inkább jó értékelést kapna, kiegészítő figyelmeztetéssel, semmint rosszat.

Jó kérdés, hogy mit gondolna a játékról az, akinek a főszereplő Francis York Morgan nem szimpatikus. Képes lenne-e ugyanúgy, mosollyal az arcán végigszenvedni és végigvezetgetni benne órákat, mint én?

Még jobb kérdés persze, hogy milyen játékosok azok, akinek nem szimpatikus York?

Zöldségek..?