Kezdem a végével:
A játék mondhatni ugyanaz, mint az első rész, csak sokkal szebb, több féle ellenfelet mutat be, kellemesebb kinézetű a város és kicsit jobb az irányítás is, de gyakorlatilag teljesen ugyanaz, mint az első rész, főleg feladataiban. Úgy vettem észre, hogy a küldetésszerkesztő sem tudott ezen segíteni, komolyan érdekes tartalommal nem sikerült találkoznom.
Ha az tetszett neki, vagy elvolt vele az ember, akkor ez is tetszeni fog, vagy el lesz vele. Csak a kettő közt hagyjon ki két évet. Aztán élvezheti a bombasztikus grafikát és a pofás lokációkat New Maraisben.
Mint szuperhősrajongó jót játszottam az inFamous 2-vel, idővel pedig a gonosz útvonalát is be fogom járni. Valahol a közepes és jó vagyis az elvárt és
...................
Sosem felejtem el azt, amikor a tévében láttam egy hosszú interjút Stan Lee-vel, amiben szó eset többek között arról, hogyan kell izgalmas képregényt csinálni és hogyan rázta fel a Marvel a szuperhős bizniszt.
Az egyik fontos dolog a hősök emberfeletti képességét ellensúlyozni tudó gyengeség, akár közvetlen, fizikai, mint az egymásra utaltság a Cloak and Daggerben; akár közvetett, mint Peter Parker tiniproblémái vagy az X-Menben a harc a faji megkülönböztetés ellen.
A másik pedig az, ahogy Lee-ék megpróbáltak megcsavarni mindent azzal, hogy súlyos döntések elé állították a hőst: akinek nem volt meg az egyszerű lehetősége arra, hogy szemtől-szembe győzheti le a gonoszt, valamit fel is kellett áldoznia ezen cél érdekében. Jó példa erre az, ahogy Pókember folyamatosan lemarad a randikról, de az is, amikor választania kell, hogy a város egyik végében akadályoz meg egy mészárlást vagy a másikban nem hiányzik nénikéje (talán) halálos ágya mellől.
Az inFamous első része próbálkozott ilyesmivel, elég szerencsétlenül: a gonoszkodással esetleg néhány blast shardot lehetett megszerezni gyorsabban, mint az aszkéta, pozitív hős módszerrel. A legfontosabb döntés (a barátnődet mented meg vagy az orvoscsoportot) pedig felemás volt, mert bár stresszfokozó dilemmának kiváló, kicsit erősnek éreztem, hogy nagy mértékben befolyásolja a karma és képességek alakulását.
Hírnevet lehet ilyesmivel építeni és rombolni, de nem karmát.
Sokkal jobb lett volna, ha különválasztják ezt a két dolgot és megmaradt volna szabad döntésnek az, hogy gonoszkodik vagy jóságos-e a játékos, a városlakók viszont az alapján éljeneztek vagy féltek volna az utcán, amit ők megtudtak a történtekről.
Így elképzelhető lett volna egy olyan hős, aki a városért cselekszik, mégis közutálatnak örvend és egy olyan antihős, aki tetszeleg, a rajongásban fürdik, miközben velejéig gonosz.
A második részben még ennyi döntés sincs, pedig a háttértörténet is igazolná szükségességét: a Bestia folyamatosan közeledik New Marais felé, s ha Cole nem lesz elég erős, mire odaér, az katasztrofális lehet.
Ilyen helyzetben még jobban rá lehetett volna játszani a mások érdekében tett, gonosz, ámde szükséges lépésekre és az ebből adódó emberörlő hangulatra.
Nem történt meg.
Más okból ugyan, de a Fable III-nak is szépen beletört ebbe a bicskája.
Pedig milyen szépen passzolna mindez a játék címéhez... (Famous - inFamous)
......
Szerencsére Cole mozgáskultúráján csiszoltak picit, így a képregény másik része, vagyis a képességek használata jobb (autók tetejéről vehető repülőrajttal sokkal gyorsabban fel lehet emelkedni a magasba és már elég korán megadják a röpködéshez szükséges képességet is) és pontosabb (sokkal inkább oda ugrik Cole, ahová szeretnénk, mint mellé), így a képregényesség másik része - emberfeletti módon közlekedni a városban - legalább egész élvezetes.
Amin viszont tényleg javítani kellett volna a karma rendszer mellett az a harc.
Mert bár befigyel néhány új szupertámadás és látványosabb a közelharc az erősítő hangvillának köszönhetően, az alapok teljes mértékben változatlanok maradtak.
Nem érezhető az, hogy Cole erősödne.
De az sem, hogy változna.
Szívesen láttam volna, ha úgy változtatnak a képességein, hogy az a játékmenet, az akció részét színesíteni képes.
Csak néhány példát így hasból:
Túltölthetőség, azaz többletenergia felszívása, ami rövid ideig hordozható, de sebzési bónuszt ad.
Electro-dash, vagyis rövid távú, villámgyors helyváltoztatás az ellenfél megközelítéséhez, félreugráshoz, esetleg repülőrajthoz.
Electromágnesesség kihasználása a fém monstrumok közti (silók, egyéb ipari létesítmények) fejlesztett röpködéshez.
Vagy akár a fémszerkezetek pókemberes megmászásához. Akár megadható lenne ez bármilyen felületre is, mert jó beszivárgós küldetésekkel lehetne kombinálni.
Csakúgy, mint a hátulról, észrevétlenül támadva kivitelezhető, csendes sokkolást. Vagy éppen falra is tapasztható gránátokat.
A lényeg, hogy a harc cseppet sem lett érdekesebb, leszámítva azt az egyetlen gigantikus, "fénypisztolyos játékokból kölcsönzött" ellenfelet, amivel eddig találkoztam.
Na és azért sem panaszkodtam volna, ha esetleg egy második játékos beszállhat Nix vagy Kuo helyére, ne adj' Isten valami bónusz módban ezekkel a karakterekkel is végigjátszható lenne a játék, más szemszögből.
Ők a tüzes és jeges npc csajok, akik időről-időre elkísérik Cole-t egy-egy csatába.
...............
Az inFamous 2 és én jól megvagyunk egymással, mert a szuperhőstéma figyaszthatóvá teszi számomra a sandboxot, de ez ugyanaz az élmény újracsomagolva, mint ami két éve is volt.
