Kellemes meglepetésből sosem jön elég.
A legutóbbi egy akciófilm, minek a főszereplőjéről ki lehet jelenteni, hogy alkalmasnak látszik arra, amit játszik, éles ellentétben a ropi csajokkal (hogy is hívják azt a fekete bukszát, aki a navi csaj volt az Avatarban? Zoe?), valaha bombázó, mára csontváz MJ imitátorrá vált színésznőkkel (Jolie), meg azokkal a bankár fiúkkal (Shialóbuff, kár lenne megtanulni ezt a nevet), akik manapság főszerepelnek az összes akciófilmben, amire Christian Bale-nek már nem maradt ideje.
Aztán ott vannak az ellenfelek, akik szerepük szerint képzett alakulatból jöttek és - nocsak - úgy is mozognak.
Amit a rosszfiúk csinálnak az rossz is. Nagyon. Nem csak poénkodnak, nem lőnek mellé, nem szeretnél a közelükben lenni.
Ja és persze egyéb ökörségek sincsenek benne, mint szaltózás közben lövés, épp az utolsó pillanatban falon áttörő, épp jó helyen megálló autóbuszok, stb.
A történet persze nem hozza le a csillagokat az égről, de nem is baj, ez akció.
Hetero zsarukkal, piás haverokkal, New Orleansszal.
Egyelőre az év egyik meglepetése számomra, még akkor is, ha tavalyi. Ezután már csak Piszkos Harryket fogok nézni.
Ha lenne lányom, Johnny Strong képekkel cserélném le minden nap a szobájában lévő twilightos posztereket, amíg suliban van. Sőt, a dvd-it is kicserélgetném. XDDDD