Volt az éjszakai Spike díjátadónak néhány érdekes pontja. Persze nem a díjak közt, mert azokkal nem lehet kezdeni semmit, inkább a bejelentések körül.
Nem észbontóak, inkább csak amolyan szemöldök emelgetésre késztetők.
Kezdődött az egész a Metal Gear Risinggal.
Ez a játék számomra sosem jelentett többet egy - eredetileg - Microsoftnak tett felelőtlen ígéretnél, amit végül szépen lepasszoltak másoknak. A Platinum Games persze biztos jobb játékot csinál majd és jobb választás, mint mondjuk a Ninja Theory, mert így legalább egy Bayonetta 2 lesz a játékból és nem Enslaved folytatás. Eddig sem érdekelt, most már még kevésbé. A sok nulla 8-as közt 10 pontossá magasztalódott boszorkányüldözde számomra szintén talány. Nem volt rossz játék, de nagyon csonkának éreztem végig. Az egy dolog, hogy van benne rengeteg mozgás, de miről szól az egész? Nyomd meg jókor a kitérés gombot a bullet time beindításához, utána mehet az őrület. A bossok karakterdizájnja alá volt rendelve az érdekes játékmenetnek, de úgy éreztem, hogy erőltetett volt egymás után azokkal a 3 csöves porszívókkal küzdeni, akik emellett még angyalok is voltak. Jobban illett volna mindez a pokoli lényekhez. De amikor volt érdekesség, mint a párduccá változás, az sem volt túlcifrázva. Emlékeim szerint pár nagyobb szakadék átugrására volt jó, meg valami eltűnő panelekből álló csövön volt érdemes rohangálni ebben az alakban. Lehetett volna akár jobb is, ha csinálnak alá pályákat és egy opció lett volna többől, mint mondjuk a Symphony of the Nightban.
Ilyen lesz a Rising is? Vagy olyan, mint a Vanquish? Mert hát hasonlított arra is. Pár órás lövölde/szeletelde az, amire számítok, mindenféle nyomozás, lopakodás, talányok nélkül. Az lesz kellemetlen, ha a Metal Gear rajongóknak nem fog tetszeni, a többieknek meg túl Metal Gear lesz.
Lehet, hogy jobban járt volna a Konami, ha simán átírja a MGS4-et Boxra.
Elhintették, hogy jön készül az új denevéremberes játék, az Arkham World. Esküszöm, hogy az jutott erről először eszembe, hogy vajon Kelet-Európa kódos lesz vagy simán játszható? :)
A többi trailer is semmitmondó volt. Az Epic Games komolytalan, de nem vicces zombi játéka, a Tekken Tag 2 videója vagy a Comman&Conquer és 2013-a.
Ezeket minek kell itt bemutatni?
Olyan az egész, mint a Halo 4 trailer. Nesze semmi, fogd meg jól. Viszlát egy-két év múlva, de addig is küldök majd visszaszámlálókat...
A Last of us legalább nem cg volt - bár annak néztem néha. Tegyük fel, hogy elhiszem, hogy ezt tényleg tudja a PS3. Azt viszont biztos nem tudja a gép, hogy már nem akarok Unchartedet. Legyen ez egy igazi túlélő horror-kaland.
Érdekesség, hogy az újraálmodott Tomb Raider Larája után a Last of usban szereplő kislány az, aki végre tetszik a japán játékosoknak is. Aláírom, Chloe és Elena számomra minden volt az Unchartedben, csak szexi nem. Ezt a kiscsajt meg lemintázták a babaarcú tini kinézetű, de egyébként már nagylány Ellen Page-ről.
Rá is kerestem, hogy miben szerepelt még az X-Men 3-on és az Eredeten kívül, s így találtam rá a 2010-es, Kick-Ass utánzatnak tűnő Superre.
A stáblistán olyan nevek ugrottak fel, mint Kevin Bacon, Liv Tyler és Nathan Fillion, szóval úgy tűnt, hogy megér egy kölcsönzést.
Na ha valami formabontó, akkor a Super az.
Teljességgel megmagyarázhatatlan játékot játszott a rendező az agyammal, miközben ezt a filmet néztem. Nem tudtam azt mondani, hogy tetszik, de amikor kimondtam volna, hogy nem, akkor előbukkant valami hihetetlen. Egy olyan poén amin hangosan nevet az ember vagy valami olyan bizarr szituáció, ami elgondolkodtat azon, hogy ez meg hogy ment át a cenzúrán és hogy kerül ebbe Kevin Bacon, még akkor is, ha alig szerepel?
A Kick-Assnek helyes szereplői voltak, szólt arról, hogy még ha béna vagy, akkor is lehetsz vicces vagy valaki. Vagy még bénább. A Super ehhez képest komoly dráma és elmebetegség. Nem lehet együtt érezni a szereplőkkel, valamiért mégis drukkol nekik az ember.
Talán a legkülönlegesebb film, amit idén láttam, pedig nem is ezévi termés.