...lenézzük a WII-t. Semmire nem jó gagyi bohóckodásnak tartjuk, gyenge grafikával és dedós közönséggel. MI, a hardcore gamerek Trófeákat és Acsívmenteket gyűjtünk naphosszat, ezzel is mutatva a világ számára, hogy nálunk ugye nem babra megy a játék. MI, a hardcore gamerek keményen játszunk, reflexeinket, tudásunkat, kéz- és szem koordinációnkat már-már a végletekig kihasználjuk. Csak a headshotra megyünk a COD-ban, csak a no scope dupla headshot mandinerből ér valamit a HALO-ban, 15 éve gyakoroljuk újra és újra ugyanazokat a mozgásokat a Street Fighter-ben, hogy a megfelelő pillanatban a másodperc ezredrésze alatt előcsalhassuk a kontrollerből. Lenyomjuk az aktuális pályát a Forzában, GT-ben egy nap akár 50szer is, hogy este beírhassuk az új, mindent elsöprő időrekordunkat a fórumba. MI, a hardcore gamerek lenézünk mindenkit aki WII-t vett és videojátékosnak nevezi magát, hiszen ez a MI privilégiumunk! MI vagyunk az elit, MI játszunk évek óta kőkeményen és pusztuljon a mocskos casual mind egy szálig.
Van egy ismerősöm az itteni Game boltban, néha bemegyek hozzá dumálni játékokról meg erről, arról. Egyik nap szintén bent voltam nála és éppen valamelyik aktuális megjelenésről beszélgettünk. Elég kicsi a bolt, de mivel a központban van rengeteg a vásárló, és ezért nagy a zsúfoltság. Figyelmes lettem egy fiúra. Nehezen evickélt a sorok között, látszott rajta, hogy nem olyan könnyű számára a járás. Odament a Wii polchoz és szeretett volna megnézni egy játékot a tetejéről de nem nagyon érte el. Odamentem hozzá és levettem neki, amikor a kezébe akartam adni láttam, hogy a ballal nyúl érte, mert a jobb egy furcsa pozícióban volt összezárva és láthatólag nem tudta használni. Megköszönte, majd magára hagytam, hadd nézegesse. Visszamentem Joe-hoz és kérdeztem tőle, hogy rendszeres vásárló-e a srác? Mondta, hogy igen és mondott még valamit.
Azt, amire MI, a hardcore gamerek nem is gondoltunk, hiszen túlontúl el voltunk foglalva azzal, hogy kőkemények legyünk. El voltunk foglalva azzal, hogy köpködjünk, acsarkodjunk és szidjuk a mocskos casual-ra építő világot azért, mert beengedte a MI, videojátéknak nevezett szentélyünkbe a tömeget. Hiszen minden ami a casual-al jött csak rossz lehet. MI, az ÖNZŐ hardcore gamerek felsőbbrendűnek tartjuk magunkat az átlag embernél és emiatt nem is gondoltunk bele, hogy van egy olyan csoport akiknek a WII megnyitott egy világot.
Akik nem hardcore gamerek, mert nehezükre esik a kezük használata. Nem hardcore gamerek, mert a motorikus funkcióik a testükben korlátozottak, így képtelenek a gyors reflexekre. Akiknek a futás is egy álom, nem, hogy a teniszezés, bokszolás, bowlingozás, akár csak virtuálisan is.
Azt mondta Joe, hogy amióta megjelent a WII egyre több a mozgásában sérült vagy korlátozott gyerek, felnőtt játékos a boltban, akik vagy egyedül, vagy segítséggel jönnek játékot vásárolni, mert most már ők is tudnak játszani. A legtöbbjük számára megnyílt egy varázslatos világ, ahol nincsenek a talajhoz kötve, ahol szerválhatnak egy ászt és tarolhatnak egyet bowlingban. Kikapcsolódás számukra, ami kizökkenti őket a miénknél sokkal sötétebb hétköznapokból és szó szerint egy kis fényt visz az életükbe.
Elköszöntem Joe-tól és kiléptem a boltból. Sütött a nap, gondoltam sétálok egyet a fő utcán. Így én, a hardcore gamer, mosollyal az arcomon indultam el, mert büszke voltam arra, hogy elmondhatom: én is videojátékos vagyok, pontosan annyira mint a boltban éppen vásárló srác, aki örömmel az arcán biceg majd haza, hiszen futni csak MI, a hardcore gamerek tudunk…
Szöveg: Ghz
Link az eredetihez: A Wii igazi ereje
