Az Edge egy kis hazánkban is híres videojáték magazin. A legtöbben nem olvassuk, mert angol nyelvű és drága beszerezni, de az internetet is gyakran használó videojáték-rajongók zöme ismeri. Elsősorban a Gamer365 rendszeres híreiből, aminek a címe mindig ugyanaz: Edge pontszámok. Köztudott az is, hogy az Edge a remek borítók mellett a belső dizájnra is nagyon odafigyel, rengeteg dícséret éri emiatt. Sőt, legtöbbször e t a l o n ként emlegetik.
A tartalom sem hétköznapi: nem a napi bulvár kap benne helyet, a játékteszteknél a szövegen van - elvileg - a hangsúly, nem a szándékosan apró betűvel szedett, számszerűsített értékelőn.
Valamelyest mégis visszás a dolog, hiszen ha a pontszám szerintük nem fontos, akkor egyszerűen miért nem hagyják el? Más magazinok esetében szemet kiverő méretben tündökölnek a nyolcasok az ismertetők jobb alsó sarkában és előre jelzik, hogy a játék az író szerint ennyit ér! Nyugtázd magadban, aztán ha van még kedved, állj neki az olvasásnak!
Az Edge-nél ez másképp működik? Biztos vagyok benne, hogy az olvasói közt akadnak szép számmal aszkéta, megvilágosodott és emelkedett beállítottságú személyek is, akik tényleg a szöveg miatt veszik a lapot és nem a csicsa látványtervet keresik benne, vagy a pontozást. Számukra előbbi csak mint bónuszban kapott ajándék, utóbbi pedig mint a neki nem, csak a köznépnek szóló hexadecimális adat jelenik meg, nem foglalkoznak vele.
Pedig az a pontszám több információt hordoz a játék értékelésénél.
A mérete apró, keresnie kell a szemnek és a szem keresi azokat a dolgokat, amiket kereshet. Egy elkenődött bogár a szélvédőn, halott pixel a képernyőn vagy egy a szoknya alól éppen hogy csak kilátszó bugyi széle vonzhatja csak úgy a tekinteteket, mint az Edge cikkei alján kacsintgató számocska, amiről köztudott, hogy nem számít, de mégis ott van.
Itthon pedig - a Gamer fórumain legalábbis - arról megy a vita, hogy mi az, hogy csak ilyen keveset vagy éppen olyan sokat kapott valami az Edge-től. Az sosem derül ki, hogy miért, mert a lapot nem olvassák a fórumozók.
Ugyanúgy, ahogy én sem.
Volt már a kezemben, többször is, de a fenti dolgokat akkor is tudnám róla, ha sosem láttam volna belülről. Azt mondják, hogy a játékok értékelésénél az Edge súlyozottan figyeli azt, hogy mennyire előremutató egy játék, milyen újításokkal rendelkezik. Ha kevéssel, akkor a pontszám is alacsonyabbat érdemelhet csak.
De hogy rátérjek a lényegre végre, amit itt leírtam csak és kizárólag azért tettem, mert amikor olvasok valamit, fontosnak tartom tudni azt, hogy ki az aki írta és milyen indíttatásai lehettek. Az Edge-ben nincsenek aláírások, a szövegeket az Edge Staff, azaz a Kollektíva Maga írja, annak ellenére, hogy ott is csak emberek dolgoznak.
Ők nem a Borg, hogy hálózatba kötve mindannyian ugyanazzal a tudással és értékrenddel rendelkezzenek, hanem különálló személyiségek, ezért lehet eltérés teljesítményükben. Mégis, amiatt, hogy nincsenek aláírások, ha valaki jól munkát végez, azzal az egész Edge színvonala emelkedik, ha más elbaltázza, akkor az egész csapat ázsiója zuhan. Mint említettem, nem követem folyamatosan a tevékenységüket, inkább csak szökőévente, amikor is szemet szúr egy-egy általam kedvelt játék pontszáma és van lehetőségem a szöveg megtekintésére is.
A Pixeljunk Eden-nel kapcsolatban kíváncsivá tett, hogy miért 7/10-et adtak rá. Miért nem nyolcat vagy éppen négyet?
Az internetes portáljukra felkerült a nyúlfarknyi látlelet, amiből még ki is emelték a lényeget.
Added to the awkwardness is an auto-depleting life gauge that acts as a time limit for each excursion.
Vagyis egy automatikusan fogyó, az összes (kertbe történő) kirándulás időlimitjeként működő életcsík adódik hozzá a(z egyébként is) béna, feszélyezett, nem tudom hogyan álljak hozzá, annyira kényelmetlen körülményekhez. Nem egyszerű az awkward szó magyarra fordítása, ugye?
A szöveg elkövetője - nevezzük most borg-mintára hét-tizednek - a rövid kis bekezdésekben arról ír, hogy mennyire fájdalmasan leegyszerűsített a játék irányítása, illetve arról, hogy folyton-folyvást ismétli magát a játékmenet, ami nem engedi meg azt, hogy a statikus, változást fel nem mutató környezet több, eltérő módon is felfedezhető legyen.
Az Edge ez alkalommal nem volt képes a véleményebe asszimilálni, sokkal inkább azt suttogja - nekem, a tapasztalt Pixeljunk Eden játékosnak - hogy a tesztelő nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy leüljön és egy rendeset játsszon ezzel a játékkal.
A változás ott van az újabb és újabb kertekben, csak be kell lépni a kapukon. A pollen-csavargók erősebbé válnak és a fonállal már nem pukkanthatók ki. Feltűnnek új ellenfelek, akik egyféle eltávolítandó pajzzsal vették körbe magukat, később pedig megjelennek a gravitáció irányát megváltoztatni képes lények. A növényzet is változik, hol a hétköznapi elrendezés megy át például oszloppsba, hol szisztémájában, gonodolok itt a kilövő virágok és a falnyitó kapcsolók megjelenésére, melyek egy újabb ügyességi kihívást - mint elérendő, rögzített koordinátát a pályán - támasztanak a játékos elé, az elé, aki kertenként nem csak egy spektrát kíván megszerezni.
Ebben a játékban nem az a lényeg, hogy egy-egy spektra be legyen gyűjtve, amivel már megnyílik a sorban következő garden. Nem az előrehaladásról szól, mert ez nem egy cselekménnyel, bonyodalommal és megoldással, vagyis sztori résszel rendelkező produktum, ez igazi kerti munka. Van tíz kert, azaz tíz pálya és azokat kell rendbetenni. A rend pedig úgy rend, ha tökéletes, vagyis az egyes pályákhoz szükséges trükkök elsajátítása után az összes virág meg lett nyitva. A spektrák megszerzése nem cél. Azok inkább csak fokozatok, elixír szerűen nagy erejű energiafeltöltők, amiket ügyesen be kell osztani, hogy pont akkora fogyjanak el, mire a kis manóval minden növényt sikerült már szárba szöktetni.
A cél a kertek teljes uralom alá hajtása, nem az utolsó pálya elérése, mert ott nem lesz semmi. Nem vár megmentésre grimp hercegnő, nem vár deaktiválásra környezetszennyező biofegyver, csak szimplán vége lesz.
De nem is egy laza, relaxációs kirándulás a pixeljunk kertben az, amit itt kínálnak és ahogy azt mr. 7/10 elképzelte.
A játék legértékesebb - az összes spektra megszerzéséért járó -, egyetlen ezüst trófeája (arany és platina nincs), is ezt hivatott jelezni, az egyes kertekbe eljutás csak bronzokat ér. Az 50 spektra begyűjtése nem könnyű, de motiváló feladat, emellett érdemes lett volna a pollenvesztés nélküli összes seed megnyitást is hasonlóképpen jutalmazni.
Az irányítás amilyen egyszerű, annyira zseniális. Azok, akik annakidején játszották és szerették a Commodore 64-re megjelent Amazing Spiderman-t, azok számára nedves álomképként lebeghet egy, a Pixeljunk Eden motorjával készült pókemberes játék. Hálóhintázni egész nap, de most már a hardver behatárolta keretek nélkül, pixel pontossággal, nagy felbontásban.
A HD pedig ennél a játéknál nyer igazán értelmet. A megrajzolt növények tűélesek és nem csak annak tűnnek, pontosan akkorák és olyanok, mint amekkorának és amilyennek látszanak. Mind szemmel, mind csáppal (vagy amije egy grimpnek van ahhoz, hogy kapaszkodjon) el lehet csípni a leges-legutolsó képpontjukat is.
A tónusoktól, átmenetektől mentes színek és a pulzáló zene különleges, egyedi atmoszférát teremt és azonnal elriasztja azokat, akiknek egyébként sem feküdne egy efféle játék.
Gold.
Szöveg: antaru
Link az eredetihez: Edge vs Eden 0:1
