Mostanában rengeteg pozitív csalódás ér. A moziba visszajöttek a nem (csak) látványfilmek*, rátalálok játék gyöngyszemekre és félbehagyott, de remek sorozatokra.
*A félszemű jó volt, a Fekete hattyú atyaúristen, a 127 órából eddig csak egyetlen trailert láttam, de már veszem rá a jegyet...
Ennek nagyon friss, kiemelkedő példája a Caprica.
Nagyon ritka az, amikor egy sorozat fő témája olyasmi, amiről nap mint nap, egyébként is sokat gondokodik az ember.
Számomra a virtuális valóság emberre gyakorolt hatásának, a mesterséges intelligencia egyenrangú partnerként való elfogadásának, vagy a klónozás/másolás etikájának, annak társadalmi, egyéb hatásainak kérdése kifejezetten ilyen.
A Caprica pedig pont ezeket helyezi a középpontba.
Az általam eddig megnézett hat rész alatt többször elődordult, hogy új ötleteket adott, kérdéseket generált bennem, melyeket fel is jegyeztem későbbi átgondolásra, felhasználásra. Feltéve persze, hogy a sorozat későbbi pontjain ezek nem kerülnek kitárgyalásra.
Ha a hetediktől sivár és unalmas lesz, az első hatért már akkor is megérte...
