A mai napon unaloműzésként elintéztem pár nem túl fontos dolgot.
Rendeltem egy erősítőt a régi helyére, aminek a tápja olyan hangosan búg, hogy azzal már élvezhetetlen minden. Persze a szervízben nem csinál ilyet, hiába ültem mellette egy órán át, hogy megmutassam a szerelőnek, mi is a baj. Na és Sick haveromnál is olyan csendesen és tökéletesen működik, mint egy szűz hercegnő a sárkány barlangjában. Szemben azzal, amit nálam (3 albérletben, szüleimnél, testvérem lakásán. Mindegy, most bizonyíhat a Yamaha, hogy ő a jobb.
Gondoltam, kipróbálom a sógor pc-jén a Dead Cyborgot, a lelkesedést azonban megfojtotta a kudarc, amit a másodpercenkénti 0.2 képkockás megjelenítés okozott. Nem hiába 10 éves már ez a gép is.
Ezután jött a számomra új (egyébként tavalyi) Mishka lemez felfedezése és ismételt álmélkodás azon, hogy változik a korral az ember zenei és egyéb izlése. Az iskola, a szülői és társadalmi elvárások rabszolgasorában lázadozó tínéger korszakomban is fogyasztottam ugyan minden irányzatból, de nem hagytam elszaladni a depressziós számokat (Pearl Jam - Black, Cure - From the Edge of the Deep Green Sea, stb.) sem. Szerencsére akkoriban a nyomott hangulathoz is igazi zenészek osztott le a nagy díler, nem emós bögréket, meg csinált sztárokat, akiket még a legborúsabb sci-fi regényekben sem képzelt el soha senki. Világos, inkább üljenek a metrón velem szemben csápos marslakók, mint ilyen nyomi, töketlen kölkök.
Mára, finoman megöregedve viszont már nem pazarlom erőltetett búslakodásra az időt. Nem érek rá ilyesmire, a pozitivizálódáshoz sokkal jobban megy a reggae. Mishka Talk Aboutja pedig nagyon lazán robbantja be a napfény és a hullámok hang által generált illúzióját az agyamba. :)
A napból viszont még mindig hátra volt jó pár óra, gondoltam rajzolok valamit, olyasmit, ahogy egy felülnézetes, 2D-s Tenchu játékot elképzelek. Megfelelő papír és rajzhoz használható egyéb eszközök (sokbés cerka, minőségi radír) nélkül azonban inkább körbenéztem, van-e valami ingyenes, sprite szerkesztésre alkalmas szoftver a neten.
Háhááát volt. Több is.
Sosem ültem még neki egérrel rajzolni, a photoshopot sem ismerem közelebbről, de ez a program nem volt bonyolult. Próbálkoztam egy lopakodó ninjával, de természetesen sosem jöttek ki jól a kattintások. Úgyhogy felhagytam az egésszel, rákerestem pár jó nőre, gondoltam leegyszerűsítem valamelyiket 128x128 pixeles, 256 színű vászonra.
Nem kell mondanom, megtanultam tisztelni a régi, komoly, sprite-ban utazó játékok grafikusait. Talán másfél óra alatt jutottam el a negyedik rajzig, s hiába látom, hogy a magától értetődő hiányosságokon kívül, mint a haj befejezése, szem szebbé tétele, még a feje sem teljesen arra áll a lánynak mint kellene, de egyszerűen már nem volt több időm rá. Pedig nagyon jó móka, csak félek, hogy messze vagyok a standardektől, s nem csak sebességben. :) Mindegy, most már megtartom. Végül is hasonlít egy kicsit az anyjára..:D
Mindez eszembe jutatta azokat a régi időket, amikor még friss NDS tulajként a Duna Plazában nyomtuk a firkachatet, draggel, kaszmannal meg norbyval. Bárcsak meglenne a többi kép is. S bárcsak többször használhattam volna a gépnek ezt az elfeledett opcióját.
Sosem gondoltam volna, hogy lesz egy közös gyerekünk..
Linkek: Dead Cyborg, Mishka (ajánlom elsőre a Homegrownt...:), Pictochat emlékek